- Mondj igent!
- Nem, nem tehetem.
- Nao, kérlek, nem lesz semmi baj. Kettőnkért teszem.
- Nem érdekel. – csuklott el a hangja. – Nem engedhetem, hogy, nem teheted.
- Nem lesz baj. Ez csak munka.
- Persze, de hol? Nem fogsz egy olyan bárban dolgozni, ezt nem, ezt te sem gondolhatod komolyan.
- Kell a pénz, hogy eltűnhessünk innen, és csak őrző-védő lennék.
- Ismerem azt a helyet, tudom, hogy jóba vagy Satoval, de akkor is. Azon a helyen, bármi megtörténhet.
- Nem lesz baj.
- Nem érted? Nem akarom, hogy bajod essen. Nekem csak te vagy…
- Ne sírj, nyugodj meg. – ölelte szorosan magához testvérét. – ez csak átmeneti állapot. Csak néhány hónap, hogy egyenesbe jöjjek, és el tudjalak innen vinni.
- És anyával, mi lesz?
- Arról majd gondoskodok. Ne aggódj, nem fog egy újjal se hozzá nyúlni.
- Ne, Nori, ne csinálj semmi butaságot.
- Hova gondolsz? Nyugi, csak fel fogom jelenteni.
- Már megannyiszor megtettük. Nem volt eredménye.
- Van egy tervem.
- De…
- Ssss. – simított végig testvére fején. – semmi baj nem lesz, ne aggódj.
Az első néhány éjszakát nagyon nehezen viselte. Bármennyire szeretett volna, nem tudott elaludni. Csak forgolódott. Gondolatai a testvére körül jártak, vajon jól van-e, nem-e esett baja.
Minden éjjel örömmel nyugtázta, mikor hallotta az ajtó nyílását, és a neszeket, miközben lefeküdt aludni. Néhány óra alvás, ennyi jutott nekik. Sose mondta el, hogy nem nyugszik, még otthon nem tudja. Reggel nem mutatta jelét a nyúzottságnak, inkább testvérét támogatta, hisz tudta, kemény estéje volt. A hetek hónapokká duzzadtak, és tán a kimerültség, tán a megszokás miatt, de egyik napról a másikra, megszűnt a virrasztás. Megébredt, mikor hallotta az ajtót nyílni, majd miután nyugtázta, itthon van, megfordult a másik oldalára, és aludt tovább.
Csütörtök este volt. A hold oly erősen világított, hogy még a reluxán keresztül is érezni lehetett fényét. Az ágak ringatóztak az esti szélben, árnyékuk meg-megtörte a hold fényét a fehér falakon. Nao nem tudott aludni, nyugtalan volt, talán a telihold hatása miatt, talán csak mert egész nap valami hihetetlen feszültség kerítette hatalmába, nem tudta biztosan. Egy dolgot tudott, azt sem az agyával, inkább a szívével és a lelkével érezte, hogy valami.. valami nagyon nincs rendben.
Hirtelen jött, váratlan az ütés, melytől a földre zuhant. A hatalmas kéz erősen markolta meg és húzta magához. Lassan eltorzult a kép, már csak foltokat látott. A szemét elborította saját vöröslő vére. Nem tudott védekezni, esélye sem volt. Csupán annyi ereje maradt, hogy megtartsa saját magát, hogy ne csukoljon teljesen össze. Ezt is csak saját tartásának, belső hangjának köszönheti. Túl erős volt ahhoz, hogy feladja, hogy megadja magát.
Farmerját csak addig tudta tartani, míg ujjai hatalmasat nem reccsentek, egy tekerő mozdulat volt csupán, és már a fájdalomtól ordítani tudott volna, mégsem tette. Amilyen erősen csak tudott, ajkaira harapott. Vére kiserkent, lassan beborította a hószín falat, melyhez támaszkodott.
Nem volt kíméletes, rögtön a lényegre tért. Minden felszínes előjátékot kikerülve azonnal belé hatolt. Jobbjával megmarkolta a fiú férfiasságát, majd nagyot tekert azon is.
Érezte az alkohol szagát, ahogy a férfi tüdejéből áradt, és mellette valami... ismerős... Cigaretta, erős csípős szagú... jól ismerte azt, otthon is minden alkalommal megcsapja, mikor benyit az ajtón. Bár nem látta, ki nyomta neki a falnak, ki adta az ütéseket, mégis tudta, érezte, ki teszi mindezt vele.
Nem volt más az aprócska kis szobában, hátulról jött, miközben ő a párnákat rendezte. Csak a kis piros lámpa égett, mutatva a kívül lévőknek, hogy a szoba foglalt.
Senki nem nézett be, hisz a hely… erre van.
Hogy meddig tartott, nem tudta, fájdalmában elájult. Mire magához tért, apja már sehol sem volt. Körülötte minden imbolygott, az alatta lévő ágytakaró vöröslött, saját vérétől volt színes. Minden tagja fájt. Lábai nem voltak hajlandók mozdulni, kezei remegtek.
Már pirkadt, mikor nyílt az ajtó, Nao még mindig álmatlanul feküdt. A neszre, kicsit megnyugodott, végre hazaért. Nem mozdult, mikor testvére hozzá bújt, légzésének ütemére is figyelt, mintha mélyen aludna. Tudta, valami nincs rendben, érezte a vibrálást.
Nori homlokával finoman érintette öccse hátát, karjával átölelte, majd nagyot sóhajtott.
- Nao, ébren vagy? – kérdezte rekedtes hangon.
Nem válaszolt. Úgy érezte, jobb, he nem teszi, csak nyugodtan feküdt.
Egyetlen kövér könnycsepp indult útnak. Nem követték társai, nem indított lavinát. Egymagába indult útnak, lassan gördült le az arcon, majd a másik hátának bőrén tért nyugovóra.
Naoki egy szót sem szólt, érzett ő mindent kérdések nélkül is. Csak megszorította testvére kezét, és várta, míg elalszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése