- Nakamura-san, Nakamura-san!
- Igen?
- Gratulálok uram, minden rendben zajlott, bemehet a feleségéhez, és a kicsikhez.
- Kicsik?
- Igen uram, nagy mázlija van ám, két gyönyörű fia született. Gratulálok!
- Köszönöm. – mormogta az orra alatt, majd besétált az ajtón.
Az asszony két karjában ott feküdtek a kis csöppségek, egyikük békésen aludt, a másik az anyja ujját szorongatta, s úgy tekingetett a világra.
- Nézd drágám, hát nem gyönyörűek? Az úr úgy döntött, dupla örömmel ajándékoz meg bennünket.
- Dupla öröm? Inkább dupla nyűglődés.
- Ne morogj már, tudom, hogy nem volt betervezve, de az élet útjai kifürkészhetetlenek.
- Egész éjjel ordítani fognak. Nekem dolgoznom kell, hogy fogok így pihenni?
- Nézd! Ő itt a nagyobbik, - mutatott a csöpp kis emberpalántára. – akaratos kis gyermek, nagyon megszenvedtünk vele, azóta meg engem szorongat, és figyelget a világba. Ő már most élelmes, többet is szopik. A másik meg, szinte csak kicsusszant, követte a bátyját, azóta meg, csak alszik. Hidd el, nem lesz velük sok baj. Olyan édesek.
- Remélem is. Nah megyek is, mert be kell mennem dolgozni.
- Várj még egy picit. Hiszen, nevet kell adnunk nekik.
- Rád bízom. – és ezzel a mondattal le is zárta, kiment az ajtón.
- Drágáim, egyedül maradtunk.
Kedves mosolyú vékony nővérke lépet be, maga előtt kis kocsit tolt.
- Hogy érzi magát? – kérdezte a termetéhez illő hangon.
- Köszönöm, minden rendben.
- Elvinném a babákat ellenőrzésre. Sikerült már dönteni a nevükről?
- Persze. – mosolygott. – A nagyobbik a Norio nevet kapta, a nagyapja után. Tudja ő egy nagyon erős, határozott, és makacs ember volt.
- Értem, és a kis nyugodt?
- Ő Naoki.
- Nagyszerű választás.
A nővérke finoman fektette fel a csecsemőket az asztalra, kezecskéikre rábiggyesztette a nevüket jelző bilétát, majd miután az anyjuk elköszönt tőlük, kivitte őket a szobából. Az ajtóban megállt, majd még ennyit szólt:
- Jövünk majd etetésre. Ne aggódjon.
- Rendben, köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése